Valter Attila szerdán az Eurosport szakkommentátoraként működött közre a Tour de France-közvetítésben, és szakértői meglátásai mellett saját közeljövőjéről is beszélt az adásban. A csatorna magyar honlapja összegyűjtötte a legérdekesebb megszólalásokat, ezekből válogattunk.
Valter Attila szerint a Vuelta-dobogós nem tud kerékpározni
Valter Attila legközelebb július végén versenyez, és szívesen tekerne három Giro d’Italia után az idei Vueltán is.

A magyar bajnok kerékpáros idén második idényét teljesíti a Groupama–FDJ-ben, szerződése az év végéig szól a francia csapattal. Valter arra számít, hogy jövőre is folytatódik a közös munka.
– Szeretek az FDJ-nél tekerni, szeretek velük lenni, a franciám is egyre jobb. Még nincs megegyezés, ők általában az év vége felé szoktak hosszabbítani. De biztos, hogy fogok ajánlatot kapni tőlük. Jól érzem magam a csapatnál, nagyon jó a hangulat – árulta el a magyar kerekes, aki csapata talán három legnagyobb sztárját, Arnaud Démare-t, Thibaut Pinot-t és David Gaudut név szerint is dicsérte, ugyanakkor azt is elárulta, hogy adott esetben más csapatok ajánlatát is meghallgatja.
Valter Attila eddig háromszor indult Grand Touron, mindannyiszor a Giro d’Italián. Tavaly viselhette az összetett éllovasnak járó rózsaszín trikót is, míg idén a magyarországi rajt miatt volt különleges számára az olasz körverseny.
További Sport híreink
A magyar kerekes azonban szívesen kipróbálná magát egy másik háromhetesen is, akár már az idei Vuelta a Espanán.
– Sokan vagyunk a csapatban, és vannak, akik nem indultak még háromhetesen, szóval tekintettel kell lennem a többiekre. Szeretnék eljutni arra a szintre, hogy majd én dönthessek arról, hol szeretnék indulni. A vezetésnek mondtam, hogy fejben készen állok a Vueltára, nagyon motivált vagyok. A bő keretben ott vagyok, ha kell egy hegyimenő, beraknának a sorba, de ha Pinot vagy Gaudu indulni akarna, akkor hét hely van tizenöt emberre. Nekem tetszik amúgy a Vuelta stílusa, bár valószínűleg nagyon meleg lesz, ami azért fontos, mert az idén valamiért nem viselem olyan jól. Pont a meleg miatt lehet ez egy nagyon nehéz verseny.
További Sport híreink
A Vueltán már bizonyított versenyzők közé tartozik Hugh Carthy, aki 2020-ban a harmadik helyen zárta a spanyol körversenyt. Valter Attilának még sincs jó véleménye a brit kerekesről.
– Hugh Carthy egyáltalán nem tud kerékpározni, igyekszem nem mellé kerülni a mezőnyben. Ezt azért mondom ki ennyire bunkón, mert ő maga is úgy viselkedik a versenyek alatt.
Éppen a Tour de France szerdai szakaszán láthattuk, hogy a bukásokat olykor nem a kevésbé technikás kerekesek, hanem a nézők okozzák. Valter Attila a szurkolókról is elmondta a véleményét.
A szurkolókat szeretem, sokkal rosszabb volt, amikor úgy kellett versenyezni, hogy nem lehettek ott. De van az a típus, aki az út szélén áll, és azt várja el, hogy te kerüld ki. Az azért probléma.
További Sport híreink
A Vuelta tehát még kérdéses, az viszont már biztos, hogy Valter Attila Spanyolországban versenyez legközelebb: július 30-án a San Sebastian-i egynapos versenyen áll rajthoz. A további programtervben két augusztusi, franciaországi és két szeptemberi, kanadai viadal szerepel, de ezekről Valter talán nem bánná, ha le kellene mondania, hiszen időben ütik a Vueltát.
Borítókép: Valter Attila (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Nem követik Szabalenkát és Anisimovát az oroszok, újabb anyuka dönt rekordot
Szabalenka–Anisimova és Swiatek–Bencic a női elődöntő párosítása Wimbledonban.

A vihar összetörte az egyik esélyest, de a címvédő rekorder nem ennek örül a Kékszalagon
Több mint ötszáz hajó indulására számítanak a Balaton leghíresebb vitorlásversenyén.

Forma–1: azonnali menesztés, húsz év után kell távoznia Max Verstappen főnökének
A Red Bull történetének első és eddigi egyetlen csapatfőnöke távozott.

Lemarad a világ egyik legjobb csatáráról, mégis örülhet a transzfernek a Liverpool
A Vörösök korábban szerették volna, ha a támadó náluk játszik.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Nem követik Szabalenkát és Anisimovát az oroszok, újabb anyuka dönt rekordot
Szabalenka–Anisimova és Swiatek–Bencic a női elődöntő párosítása Wimbledonban.

A vihar összetörte az egyik esélyest, de a címvédő rekorder nem ennek örül a Kékszalagon
Több mint ötszáz hajó indulására számítanak a Balaton leghíresebb vitorlásversenyén.

Forma–1: azonnali menesztés, húsz év után kell távoznia Max Verstappen főnökének
A Red Bull történetének első és eddigi egyetlen csapatfőnöke távozott.

Lemarad a világ egyik legjobb csatáráról, mégis örülhet a transzfernek a Liverpool
A Vörösök korábban szerették volna, ha a támadó náluk játszik.