Anders Vistisen: A migráció az alapvető kérdés az egész patrióta mozgalom számára

Egy újabb panelbeszélgetést hallhatnak a résztvevők. Anders Vistisen EP-képviselő, a Dán Néppárt tagja, a svájci Roger Köppel, a Die Weltwoche főszerkesztője és Schaller-Baross Ernő fideszes EP-képviselő osztják meg gondolataikat egymással Kovács Attila, az Alapjogokért Központ vezető európai uniós szakértője vezetésével.

2025. 05. 29. 15:10
Fotó: Csudai Sándor
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Milyen az európai pártpolitika, a szuverenista és a globalisták harca? Július elején már egy éve lesz annak, hogy a Patrióták Európáért pártcsoport megalakult, ma pedig ez az egyik legnagyobb párt az Európai Parlamentben. Hogyan látják az elmúlt évet? Hogyan látják a patrióták tevékenységét az Európai Parlamentben? – tette fel a kérdést Kovács Attila. 

cpac 2025
Fotó: Fischer Zoltán

A pártpolitikai és politikai döntéshozás a nemzetek, elemző államok dolga, kérdésen kívül áll. Ugyanakkor ott van az Európai Parlament, és amit láttunk az elmúlt évben, az az, hogy az európai politikai tájkép megváltozott, most már 85 képviselőnk van. Pártunk van, ami a harmadik legnagyobb párt

– válaszolta Schaller-Baross Ernő. A fideszes EP-képviselő úgy fogalmazott, hogy a dán barátaikkal is együttműködnek, akik hangosabbak, mint valaha. 

Arra a kérdésre, hogy Anders Vistisen szerint dán szempontból mik a kulcsfontosságú témák a globalisták és szuverenisták között, a politikus a következőt felelte: „A migráció az alapvető kérdés az egész patrióta mozgalom számára. Sokszor elmondtam már, a migráció az sors. 

Ha megnyitjuk a határunkat, mint ahogy Nyugat-Európa nagy része tette, fokozatosan megváltoztatjuk a társadalom összetételét, és soha nem tudjuk visszaállítani. 

Természetesen nem voltak korábban ilyen fekete foltok a térképen, a Balti-tenger, az Északi-tenger, hanem a fővárosok, főbb városok lesznek úgynevezett no-go zónák a fiataloknak, nőknek, keresztényeknek csak azért, mert túl sok iszlamistát engedtünk be az országunkba. Nem mi vagyunk egyébként a legrosszabb ország e tekintetben. Svédországban még rosszabb a helyzet, illetve Németországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Belgiumban és Hollandiában is” – sorolta Vistisen. 

Mint mondta, ők az átjáró az értelmes kelet- és nyugat-európai országok között, amelyek nagyon furcsa helyzetben vannak, hiszen a migráció visszafordíthatatlanná vált. Ezért nagyon fontos, hogy együttműködjenek és ellenezzék a szocialista és a liberális narratívát.

A svájci Roger Köppel az egyetlen, aki az EU-n kívülről érkezett a konferenciára. A Die Weltwoche főszerkesztője arról beszélt, hogy miként látja a jelenlegi politikai helyzetet és az elmúlt évtizedet, ami gyakorlatilag ezt létrehozta. 

Mindig nagyszerű itt lenni Magyarországon, az ellenállás epicentrumában, ahol a józan ész – az Európai Unió furcsa intézményi világában – megmaradt. Ezeket a kérdéseket elkezdtük taglalni már korábban, hogy a migráció és az Európai Unió egy intellektuális téveszme, ami nem működik.

Roger Köppel szerint a 90-es évek óta mindig ugyanaz a kérdés merül fel, mint itt is: ki hozza a jogszabályokat, a törvényeket a saját hazánkban, ki a főnök a saját hazánkban? Ki fújja a passzátszelet, ki határozza meg a nemzeti érdeket? 

„Az Európai Unió arra jött létre, hogy megakadályozza a háborúkat, és nem teljesítik az ígéretüket. Svájcban mi szuverenisták vagyunk 1791 óta. 1291 óta védjük a demokratikus értékeinket, de egyébként nyitottak vagyunk, mi senki ellen nem vagyunk, és azt látjuk, hogy a patrióta mozgalom nagyon jól rezonál azzal, ami nálunk Svájcban van a közvetlen demokráciánkban. Úgyhogy mi vagyunk a titkos utóvédje a józan észnek és az értelemnek, és örülünk, ha vannak olyan országok, amelyek nyomdokainkba lépnek” – hangsúlyozta a főszerkesztő. 

Hogy mi a legjobb gyakorlat egy nemzet számára, hogy ellenálljon az európai intézményeknek, arra a következőt felelte:

Egyszerű: azt kell mondani, hogy nem, ez a legfontosabb szó egy demokráciában. A demokrácia egy olyan kormányzati forma, amelyben lehet nemet mondani a politikusoknak, nemet a kormányzatoknak, nemet nemzetközi szervezeteknek és igent a saját hazánkra. Tehát mondjunk nemet.

 – jelentette ki Köppel. 

A teljes beszélgetést itt tudja megnézni: 

Borítókép: CPAC Hungary 2025 (Fotó: Magyar Nemzet)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.

OSZAR »