Az elmúlt években jelentős hiánycsökkentés történt – mondta Kisgergely Kornél államháztartásért felelős államtitkár a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) közös sajtótájékoztatóján. Kiemelte, hogy az idei makrogazdasági folyamatok kismértékű eltérést okoznak a költségvetésben. A növekedés szerkezete miatt az adóbevételek nem csökkennek érdemben – tette hozzá a Világgazdaság tudósítása szerint.
Csökkenő pályán az államadósság
További 2,2 milliárd eurónyi devizakötvény-kibocsátás jöhet – jelentette be közös sajtótájékoztatón kedden az NGM és az ÁKK. Kiemelték, hogy a gazdaság állapota stabil, az elsődleges egyenleg egyensúlyban van. Arról is beszámoltak, hogy az idei makrogazdasági folyamatok kismértékű eltérést okoznak a költségvetésben.

Bejelentette, hogy az idei devizafinanszírozási terv 1685 milliárd forint lesz az eredeti 838 milliárd forint helyett, hozzátéve: további 2,2 milliárd eurónyi devizakötvény-kibocsátás jöhet. Kiderült, hogy a kormány megemelte az idei költségvetési hiánycélt:
a korábbi 3,7 százalék helyett 4,1 százalékos hiánnyal számolnak.
Az államadósság viszont csökkenő pályán maradhat, mert a kormányzati szektor GDP-arányos adóssága az idei 73,1 százalékról 2025-re 72,3 százalékra mérséklődhet. Az elsődleges egyenleg már 2024-ben elérte a nullát, vagyis a magyar költségvetés kamatkiadások nélkül már egyensúlyban van.
Hoffmann Mihály, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója bejelentette, hogy a várható pénzforgalmi hiány 4774 milliárd forint lesz 2025-re, a finanszírozási tervet pedig ennek megfelelően alakították ki. Arról is beszélt, hogy a pénzforgalmi hiány és a nettó finanszírozási szükséglet 651 milliárd forinttal emelkedik.
Ezzel a tervezett 4,7 százalék helyett 5,3 százalékra emelkedik a nettó kibocsátás. A növekedést három okkal magyarázta: az előzetesen vártnál rosszabb makropálya,
az európai uniós források elmaradása
és a már bejelentett kormányzati intézkedések, mint például az anyák szja-mentességének kiterjesztése. Hoffmann Mihály arról is beszámolt, hogy az év eddigi öt hónapjában az állam finanszírozásának mindegyik részpiacán erős időarányos számokat láthatunk,
- a nettó forint intézményi finanszírozás 92 százalékban,
- a devizafinanszírozás már most 127 százalékban,
- míg a lakossági finanszírozás 42 százalékban teljesült.
Ezzel a teljes idei nettó finanszírozás 88 százalékban teljesült az eredeti tervhez képest.
Az elmúlt időszakban Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is beszámolt arról, hogy a kormány idén 4 százalék körüli hiánycélt vár. Kisgergely Kornél újságírói kérdésre elmondta, hogy az uniós források csúszása miatt idén kétszer akkora devizakötvény-kibocsátásra kényszerül a kormány, mint ahogyan eredetileg tervezték. Arra a gondolatra, hogy költségvetési szempontból nem lenne-e kedvezőbb, ha inkább megérkeznének az uniós források, kiemelte: az idei évben eddig a fele érkezett meg a várt 630 milliárd forint RRF-forrásnak.
További Gazdaság híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A védelmi ipar a magyar gazdaság növekedésének motorjává válhat
Fontos részleteket árult el az állami szerepvállalással létrehozott hadiipari holdingvállalat működéséről a többségi tulajdonos a 4iG Űr- és Védelmi Technológiák Zrt. vezérigazgatója.

Nem Ukrajnának, hanem a magyar családoknak adja a pénzt a 2026-os költségvetés
A jövő év a gyermekes családok éve lesz, hiszen az adókedvezmények minden eddiginél több pénzt hagynak náluk.

A nyári diákmunkával akár 800 ezer forint körül is kereshetnek havonta a fiatalok
Az átlagos diák órabér 2100–2300 forint között mozog, de egyes területeken ennél jóval többet is el lehet érni.

Júliustól szigorít a NAV
Könnyebben meghiúsulhat az adatszolgáltatás.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Varga Judit nagy bejelentést tett: „Egy hosszú út első mérföldkövéhez érkeztem”

Elszabadultak az indulatok a lángos ára miatt, mutatjuk, mennyi az annyi

Nem a gyerekmedencében fulladt meg a kislány a Palatinuson – megszólalt a fürdő

„Nem akarjuk folytatni” – üzenték az irányítótoronynak a Boeing 787-es repülőgép pilótái, akik hétfőn visszafordultak a súlyos indiai baleset után

"Lenyeltem valamit" - mondta utolsó lélegzetvételével a milliárdos, majd holtan esett össze

Méhkasba nyúlt a kormány: 47 ország ment neki Magyarországnak – Ukrajna sem maradt ki a sorból

Xabi Alonso rögtön felforgatja a Real Madrid csapatát hátul a klub-vb-n + videó

NS-infó: a Fraditól távozó 20 éves támadó Nyíregyházán köthet ki

Életveszélyes hal bukkant fel az Adrián

Teli torokból szidják Orbánt, de elsőként állnak sorban a pénzért

Megvan a Paksi FC első idei ellenfele az Európa-liga selejtezőjében

Ötödik nyári igazolását jelentette be az FTC
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A védelmi ipar a magyar gazdaság növekedésének motorjává válhat
Fontos részleteket árult el az állami szerepvállalással létrehozott hadiipari holdingvállalat működéséről a többségi tulajdonos a 4iG Űr- és Védelmi Technológiák Zrt. vezérigazgatója.

Nem Ukrajnának, hanem a magyar családoknak adja a pénzt a 2026-os költségvetés
A jövő év a gyermekes családok éve lesz, hiszen az adókedvezmények minden eddiginél több pénzt hagynak náluk.

A nyári diákmunkával akár 800 ezer forint körül is kereshetnek havonta a fiatalok
Az átlagos diák órabér 2100–2300 forint között mozog, de egyes területeken ennél jóval többet is el lehet érni.

Júliustól szigorít a NAV
Könnyebben meghiúsulhat az adatszolgáltatás.