Felkavaró! Kútba dobtak egy kutyát a nógrádi faluban, brutális halált halt
Új állatvédelmi szabályokat szavaztak meg.
Szigorították az állatvédelmi szabályokat.
Megduplázta a kormány az állatvédő szervezetek számára adandó támogatás keretösszegét.
Pályázatot hirdettek a hazai állatvédőknek.
Teljesült, ami Szentkirályi Alexandra megígért.
A főváros helyett a kormány juttat extraforrásokat a fővárosi kóbor állatok védelmére.
A szigetújfalui Móra Ferenc Általános Iskola közel hozza a természetet és az állatvédelmet a gyerekekhez.
Nemcsak pénzbeli adománnyal, hanem például fuvarral vagy tápadománnyal is segíthetünk
Elfogadták a Fidesz–KDNP-frakció javaslatait.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A baszk szakember Kylian Mbappé hiányáról és Trent Alexander-Arnoldról is beszélt.
A spanyol csapat a 90. perc után tizenegyest hibázott az Al-Hilal ellen.
Elhíresült mondataikkal szembesítette a Tisza Párt politikusait a kommunikációs igazgató.
Az Egyesült Államok szövetségi határőrséget is irányító Vám- és Határvédelmi hatósága közölte a májusi adatokat a déli, Mexikó felőli határán feltartóztatottak számára vonatkozóan.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
Az osztrák köztársasági elnöki palota sajtóelhárítása napok óta mást sem tesz, csak akadályozza a független sajtó munkáját. Ausztriában véget érni látszik a sajtószabadság.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.