Kerkez Milos tudatosan utánoz valakit, a példaképét senki sem találná ki
Ritkán szóba kerülő témákról is nyilatkozott a magyar futballista.
Ritkán szóba kerülő témákról is nyilatkozott a magyar futballista.
Csődöt mondott az új technológia a magyar futballista meg nem adott góljánál, aminek következményei vannak.
Az UEFA új rendszere idén nem hoz óriási izgalmakat.
Andoni Iraola csodálja a magyar higgadtságát, aki mégis eltiltott lesz az idény legfontosabb meccsén.
Felháborító jelenetek és piros lap a Bournemouth meccse végén, a magyar játékos is reagált.
A Bournemouth vezetőedzője szerint sok tekintetben Kerkezék a Brighton fölé nőttek.
A Premier League egyik meglepetéscsapata a negyedosztályból felemelkedve immár BL-ről szóló álmokat is dédelget.
A Chelsea a hajrában bukta el a győzelmet, a Manchester City kimászott a gödörből.
Andoni Iraola szerint már hetek óta várható volt, hogy megszületik a magyar játékos első gólja.
A magyar válogatott balhátvédje most szerezte az első gólját az angol élvonalban, és nem aprózta el.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Beszélt arról is, hogy lesz-e rendkívüli vizsgálat.
Akadnak diákok, akik 700-800 ezer forint között kereshetnek.
A humorművészeknek járó Karinthy-gyűrűt már visszavonták tőle.
„Az energiamix összeállítása a nemzeti szuverenitás része.”
Ütötték-rúgták, amíg bírták.
Utoljára a párkányi Vadas fürdő medencéiben mártózott meg, azt viszont egyelőre vizsgálják, hogy ott juthatott-e szervezetébe a parazita.
Az étteremkalauzok rangsoraikkal jobb teljesítményre sarkalják a vendéglátóegységeket, orientálják, edukálják mind a szakmát, mind a közönséget.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
Ütötték-rúgták, amíg bírták.
Utoljára a párkányi Vadas fürdő medencéiben mártózott meg, azt viszont egyelőre vizsgálják, hogy ott juthatott-e szervezetébe a parazita.
Az étteremkalauzok rangsoraikkal jobb teljesítményre sarkalják a vendéglátóegységeket, orientálják, edukálják mind a szakmát, mind a közönséget.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.